Új bejegyzés

az utóbbi időben talán kicsit elhanyagoltam, a blogolást, de mivel eddig senki nem jelezte h mekkora űr keletkezett az életében az által h nem olvashatja nagyszerű történeteimet az angliai ittlétemről, bevallom önző módon megtartottam magamnak ezeket a sztorikat. de mivel az elmúlt pár napban több olyan visszajelzést is kaptam h szívesen olvasnák, amit írok pl. G. János péceli lakos, ezért íme a története a visszautamnak angliába.

hétfőn újult erővel indultam ki a reptérre, és mivel a légitársaság figyelmeztetett h a szokottnál nagyobb forgalomra számítanak, és mindenkit megkérnek h hamarabb menjen ki a reptérre, én már kinn voltam 16 óra előtt, ugyan a járatom nem indult csak 18:20-kor. Itt megköszönném A. Gábornak még 1X h kivitt a reptérre. amikor beléptem a Ferihegy 1-es terminál épületébe olyan látvány fogadott, amire nem számítottam. teljesen üres volt az egész, pár ember lézengett céltalanul, de sehol az az embertömeg amire engem abban a bizonyos e-mailben felkészítettek. miután feldolgoztam h elég feleslegesen érkeztem ennyire korán még elintéztem pár telefonhívást, majd feladtam a csomagomat, átestem a szokásos átvizsgáláson - szerencsére TÜV (Test Üreg Vizsgálat) nem volt - szóval elég gördülékenyen ment minden. mindezeken átesve ráébredtem h még több mint 1 órám van a gép indulásáig, szóval belevetettem magam Dan Brown- Az elveszett szimbólum c. könyvének olvasásába. ha befejeztem akkor szívesen írok egy pár soros értékelést, amennyiben valaki szeretné elolvasni. elöljáróban annyit h hasonlóan az eddigi Dan Brown könyvekhez, ez is elég magával ragadó, szóval gyorsan telt az idő.

amikor elérkezett a beszállás ideje, természetesen mindenki beállt egy viszonylag hosszú sorba - úgy érzem h az emberek imádnak sorba állni, legyen az boltban, moziban, reptéren, mindegy nekik csak sor legyen. én természetesen leültem egy közeli padra, megvártam ameddig csak pár ember maradt, majd odasétáltam a kapuhoz :) majd miután mindenki fenn volt a buszon - mert annyira hatalmas Ferihegy, hogy busszal kell elmenni a repülőhöz- vártunk h elinduljunk, és vártunk és vártunk... fura h tömegben mennyire hamar elfogy az emberek türelme. 10 perc után már kisebb lázongás tört ki h miért nem történik semmi. majd értesítettek minket h valami baj van a géppel szóval szíveskedjünk visszamenni a váróba és várjunk türelemmel. és ismét vártunk kb 1 órát, persze semmit nem lehetett tudni miért is nem megy a gép, azért mert leesett 1 szárnya, v kevés volt benne az olaj, v csak el kellett szaladjanak a boltba, mert elfogyott a mogyoró. végül egyszer csak újra elkezdődött a beszállítás, mindenféle figyelmeztetés nélkül, és akkor újabb sorban állás, buszra szállás. itt természetesen megint nem ment minden gördülékenyem, miért is menne, mert nem volt elég hely a buszon, amit néhány utas szóvá is tett, amire az volt a válasz h ez senkit nem érdekel abba a buszba be kell férjünk és kész. mondanom se kell h a buszon lévők nagy része külföldi volt, és mennyire jó szájízzel hagyták el az országot.
este 8 körül már fel is szállt a gép alig 1,5 óra késéssel. az út maga sima volt, egészen addig amíg elkezdtünk a leszálláshoz készülődni, mert azt a gépen lévő 2 kisbaba nem élvezte és elkezdtek ordítani. természetesen az egyik pont mögöttem ült, szóval olyan volt mintha a fülembe sikított volna. volt pár pillanat amikor az ha lezuhantunk volna elég jó ötletnek tűnt :)
ez nem történt meg, leszálltunk, már csak egy újabb sort kellett végigállni h bejussak az országba, majd irány haza. körülbelül este 11 volt mire hazaértem, szóval ma nem is mentem dolgozni, majd holnap.

szóval most 1 ideig nem is akarok repülni ha nem muszáj. ideje belevetni magam a munkába, ami nem hangzik annyira jól, de most nincs jobb.

legyetek jók

R